Fűthetünk.

Templomfűtés fejlesztése – felhívás

Régóta időszerű már, hogy valamiféle fűtést létesítsünk templomunkban.

Most elérkezett az idő, hogy megvalósítsuk ezt a tervünket. Ottományi gyülekezeti kirándulásunk egyik fő célja az volt, hogy az ott alkalmazott fűtési mód tapasztalatairól érdeklődjünk.

Az Ottományi templomban már kilenc éve működik ún. infrasugárzós fűtési rendszer, mint megtudtuk az ottani hívek nagy megelégedésére. Darabont Tibor ottományi tiszteletes úr előadásából kiderült, hogy a felszerelt fűtőtestek az emberi hőérzetet 15 fokkal megemelik, de a levegőt nem fűtik. A készülék bekapcsolásakor azonnal érezhető a hatása, (ezt mi is megtapasztaltuk,) így feleslegesen nem kell fűteni. Az infrasugarak élettani hatásáról bővebben pl. itt lehet olvasni.

A hideg beköszöntével nekünk is fontos lenne, gondoskodni, hogy az Istentiszteleten megjelenő hívők kellemesebb melegben vegyenek részt az egyházi eseményeken. Az infrasugárzós fűtés nagyobb beruházást igényel, ezért azt csak a későbbiekben tudjuk megvalósítani, de addig is, hogy már az idei ünnepi Istentiszteleteket a templomban tudjuk tartani, született egy ötlet, hogy néhány padot padfűtéssel lássunk el. Az új technológia amellyel a padokat fel lehet szerelni, ugyanazon az elven működik, mint az infrasugárzós rendszer. Beszerelési költsége viszonylag alacsony. Régi egyháztagunk, Kőhegyi Mihályné (Babi-néni), aki több évtizede kántorunk, kipróbálás céljából adományozott gyülekezetünknek húszezer forintot erre a célra, így egy padot felszereltünk ezzel a fűtési technológiával. A próbaüzem már három hete működik, többen kipróbálták és meg vannak vele elégedve.

Újabb felajánlások is érkeztek adományokra, amiből további padokat fel tudunk szerelni ezzel a fűtéssel. Jelenlegi elektromos hálózatunk hat pad felszerelését teszi lehetővé. (Egy padban nagykabátban öten elférnek.)

Reményeink szerint legkésőbb december közepéig a tervezett hat padot fűthetővé tesszük. Ehhez várjuk a hívők adományait. Az ülőpadok fűtésének bekerülési költsége hozzávetőlegesen 25 ezer forint és ez öt ülőhely fűtési lehetőségét jelenti.

Várjuk híveink adományait templomunk fűtésrendszerének korszerűsítésére!

Albertirsa, 2018.11.08.

Információk a gyülekezet életéről.